Újabb adatok: most éppen így áll a Windows 10
A Windows 10 debütálása – hála a Microsoft új üzletpolitikájának – igazi sikertörténet, a fejlesztőknek azonban jóval ambiciózusabb tervei vannak az új operációs rendszerrel.
A Windows 10 debütálása – hála a Microsoft új üzletpolitikájának – igazi sikertörténet, a fejlesztőknek azonban jóval ambiciózusabb tervei vannak az új operációs rendszerrel.
A Windows 10 egyik legutóbbi frissítése néhány felhasználónál igen bosszantó hibához vezetett. A Microsoft elvileg orvosolta a problémát.
A VideoLAN bejelentette, hogy komoly frissítést tett népszerű médialejátszó alkalmazásán.
Amellett, hogy sok remek funkció érkezett a Windows 10-zel együtt, jó pár dolog kimaradt az új operációs rendszerből. Van, amit ingyen, van, amit pénzért lehet pótolni, kinek így, kinek úgy.
A Windows 10, pontosabban a frissítés ingyenes, a Microsoftnak azonban kell a bevétel, ezért fizetőssé tette a pasziánsz valóban szórakoztató használatát.
A Windows 10 érkezésével az egyik legnagyobb kérdés talán az, hogy az új böngésző képes lesz-e végre legyűrni a konkurenciát, vagy tovább kullog az Internet Explorer árnyékában.
Bár elvileg július 29-től már elérhető a Windows 10, sokaknál nem frissül automatikusan a rendszer, hiába is fut Windows 7 vagy Windows 8.x a gépükön. Az okokat a legilletékesebb magyarázza egy videóban.
A Windows 10 hibaüzenete inkább maga is egy hiba, nem pedig üzenet.
Ha e-mailt kapna a „Microsofttól”, amelyben a Windows 10-re frissítést ajánlják fel, akkor legyen nagyon óvatos, könnyen átverhetik.
Körülbelül másfél évvel a Xiaomi Mi pad bejelentése után érkezhet az utód, viszont, ha igazak a hírek, operációs rendszert vált a gyártó.
Oroszországban valami egészen furcsa reklám jelent meg a Windows 10-ről.
A várakozásoknak megfelelően jól nyitott a Microsoft új operációs rendszere. Az erős nyitásban szerepet játszik az is, hogy a Windows 10-et rengetegen ingyen kapják meg.
Megjelent a Microsoft legújabb operációs rendszere, amellyel kapcsolatban íme egy fontos részlet: a Windows 10 arcfelismerő funkciója első körben csak ezekkel a gépekkel működik.
Bár a Windows 10 már megjelent, nem mindenki kap belőle azonnal, a Microsoft fokozatosan engedi rá a számítógépekre az új operációs rendszert. De aki türelmetlen, az már megoldhatja magának, hogy egy órán belül Windows 10 fusson a gépén.
A Microsoft megkezdte a számítógépek Windows 10-re frissítését, és egy rejtett mappából kideríthető, hogy kihez érkeznek már a telepítőfájlok.
Kipróbáltuk, hogy pontosan milyen újdonságokkal szolgál a hétköznapokban a Microsoft legújabb operációs rendszere, a ma debütáló, sokak számára teljesen ingyenesen elérhető Windows 10.
Egy sorozat részeként jelent meg az első redmondi videó arról, miért is érdemes Windows 10-re váltani.
Elérhetővé tette a Microsoft a Windows 10 véglegesnek szánt verzióját, amelyben már elérhető a magyar nyelv is. Apróbb frissítések még lesznek, de az alap már így marad a megjelenés napjáig.
Különleges alapértelmezett háttérképpel érkezik két hét múlva a Microsoft legújabb operációs rendszere. Mutatjuk az oldalt, ahonnan már most letöltheti bármilyen számítógépre, ráadásul személyes kedvenc színében.
Már egy hónapot sem kell várni az új Windows megjelenéséig, és egy nem hivatalos információ szerint nem csak letöltés útján és DVD-ként lehet majd beszerezni az új operációs rendszert.